Macska, kő

Hetek, közök, napok és őszinte semmiségek

Percegés

2010. július 05. 15:14 - Hűvös Ágnes

Írtam nemrég egy ismerősömnek emilt egy teljesen-nem-fontos kérdésben. Egy olyan kérdésben, ami ha egy fél évig marad megválaszolatlanul, akkor sincs semmi. Kaptam is tőle választ 3-4 nappal (5368 perccel később (becsült érték)), ami úgy kezdődik, hogy ne haragudjak, amiért ilyen későn válaszol, csak éppen fesztiválon volt és nem látott emilt.

Az ismerősöm körülbelül 6 évvel fiatalabb, mint én, de azért mindketten az Y generáció tagjainak számítunk. Vagy mégsem?

Nekünk akkor lett vonalas telefonunk otthon, amikor én már nagykorú voltam. Már volt számítógép is, de e-mailem talán csak évekkel később, valamikor az önálló lakásba költözéssel egy időben született, csakúgy, mint mobiltelefonom.

Még mindig vannak olyan régi barátok, ismerősök, akiket egy papírra írt levéllel tudok elérni, például, mert egy sivatag közepén laknak, e-mail vagy mobil nélkül. Ahhoz, hogy telefonáljanak, előbb el kell jutniuk egy másik faluba.

Talán retrónak tűnik, de szerintem nem gond, ha valaki napokig vagy akár hetekig nem elérhető. Lehet, hogy magánélete van. Vagy csak éppen szeretne egyedül lenni. Elavult személet :)

De mielőtt bárki azt gondolná, hogy elítélem a milleniumi generáció percre felosztott életét, bevallom, hogy néha élvezem is. Néhány perc alatt adhatok-vehetek, gyorsan megoszthatok néhány képet vagy gondolatot valakivel, sőt: vannak olyan innovatív megoldások, amiket már teljes egészében csak ez és az ezutáni nemzedékek tudnak kihasználni. Van például egy olyan önkéntesség-megoldás, amely ennek a generációnak a legmegfelelőbb. Ki gondolta volna, hogy az önkéntesség egyik legnagyobb gátját a technológiai és információs robbanás, no meg a globalizáció söpri el: ebédszünetben, néhány perc alatt is segíthetsz, csak technológia kérdése...

Álljon végül itt egy előadás az általam nagyra becsült Philip Zimbardo-tól az időről és az időfelfogásról. A mű érdekessége, hogy nemcsak a témája, de a megfogalmazás módja (amely a Cognitive Media csodás megoldása) az Y generációnak lett kitalálva, amely tanulni is legtöbbször a percekben, másodpercekben mérhető online tartalmakon keresztül próbál. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://macskako.blog.hu/api/trackback/id/tr12131061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.