Macska, kő

Hetek, közök, napok és őszinte semmiségek

Születésnapra, megint

2011. szeptember 04. 09:15 - Hűvös Ágnes

Volt egy időszak az életemben, amikor versírással is megpróbálkoztam. Talán egy-két vers jó is lett, de aztán valahogy kihalt belőlem a lendület. Nekem a versekhez két dolog kellett: szenvedélyes vágy, hogy a világot valakinek megmutassam - és valaki visszajelzése, hogy látja és érti azt a világot, amit mutatni akarok. Talán igaza van Peter Brooknak, aki szerint a színházhoz három dolog kell: üres tér, színész, néző. Alkotni, adni csak úgy lehet, ha van, aki befogadja.

Volt egy sorozatnyi versem, összesen három vagy négy, amiket mindig az adott év augusztusában írtam, mindig kifejezetten egyvalaki születésnapjára. Ő amolyan valaki volt, aki kérte is, hogy osszam meg vele a világom, és meg is mondta, amit gondolt róla. Amolyan Valaki. Nagy V-vel. Olyan valaki, akinek még akkor is írtam verset, amikor már térben és időben és szeretetben tőlem eltávolodott, és eszembe se jutott, hogy ezeket a verseket meg kellene neki mutatnom. A gondolataimra akkor is hatással volt.

Nagyon-nagyon nehéz valakit, még a Valakiket is napra pontosan szeretni, főleg, ha nincsenek folyton jelen, hogy emlékeztessenek a szeretetre, amit irántuk érzek. A szeretet olyan, mint valami kölyökmacska - elkóborol, bokorba bújik, más lábához törleszkedik... de aztán hazatér, etetni kell és gondoskodni róla, mert ha elvadul, akkor megharap és karmol, de azért enni akkor is kér. Valami ilyesmi történt az én valaki iránt érzett szeretetemmel is. Néha felbukkant, gyorsan bekapkodta a neki kikészített kaját. Ha jó kedve volt, megcsiklandozott, ha rossz kedve, szíven karmolt, aztán elszaladt. Tette ezt egy évtizeden keresztül.

Ma este az Arckönyvet olvasgatva felrémlett bennem, hogy nem emlékszem, pontosan melyik nap is az a bizonyos születésnap, amit én mindig verssel ünnepeltem. Megnéztem. Azon a bizonyos születésnapon idén, éppen aznap este én a Perseidákat figyeltem, és rég elveszett valakikre gondoltam. Erre a valakire is. A születésnapot gondolatokkal ünnepeltem, merengéssel és mosolygással. És bár nem tudtam róla, ezt az ajándékot már át is adtam egy korábbi blogbejegyzéssel.

GM, talán olvasod: ezt a posztot most születésnapodra írtam, utólag (elvégre poszt...), és nem, nem miattad, hanem mert jó írni - neked.

Sokat gondolkodtam, milyen dalt mellékeljek. Eszembe jutott a Beatles, aztán a Happy Birthday Blues, végül sokáig méláztam U2-n, de azt hiszem, a te nevetésedhez Cseh Tamás fanyar mosolya illik, a te nagy lépésedhez pedig éppen ez a dal. Benne van múlt és jelen - és talán a jövő is.

Boldogot. Jövőt.

komment
Címkék: régi mosoly magán

A bejegyzés trackback címe:

https://macskako.blog.hu/api/trackback/id/tr63196423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.