Macska, kő

Hetek, közök, napok és őszinte semmiségek

Lusták kertje

2011. szeptember 06. 09:15 - Hűvös Ágnes

A kertemben főleg füvek és fák vannak. No meg két macska, pár ezer pók, pár millió rovar és bogár, milliárdnyi apróbb lény, és átutazóban sünök, nyestek, madarak és emberek. Van ezen kívül egy hatalmas, termő fügebokor, mellette josta, málna, ribizli, öreg cseresznyefa, távolabb kamasz birsalmafák, mézbogyó, egy tő szőlő. Néhol virágok, makacsul hódító meténg, elvadult mentamező, önfejű bambuszok, nemtörődöm liliomok, lazán terpeszkedő levendulák. Köztük házilag barkácsolt kis fóliasátor, burjánzó zöldségekkel, amik jókedvükben teremnek, ha pedig éppen komiszabb hangulatban vannak, akkor levelek harsogó zöldjével jutalmazzák az öntözést, de termést nem hoznak. A kertemben minden lusta. Talán még a kövek is.

A kert éli világát. Terpeszkedik a nyárvégi napsütésben, döngicsél és dudorászik, érik, sárgul. A gyomok meg-megjelennek, néha hadjáratot indítunk ellenük - főleg Z. szeret kezében gyűjtővödörrel legelészni a pázsiton. Olykor hangyák telepszenek meg repedésekben vagy akár a kert közepén - ha nagyon sokszor beleülünk a bolyba, megpróbáljuk őket lebeszélni arról a helyről. A bokrok termést hoznak, hálásan lecsipegetjük - a gyűjtögetés asszonyi feladat, gyermek-feladat, nekünk jár az öröm.

Lusták kertje ez. Ha van kedvünk, teszünk-veszünk benne, de elvan a kert nélkülünk elég sokáig. Lusta a kert, és megengedi a lustaságot. Táplál bogyóival, füvén heverve álmodozhatunk, és éjjel tücsökciripeléssel biztat, hogy aludjunk csak nyugodtan, hiszen körülvesz minket. Övé a nap és a hold, az esők, a szelek, még a viharok is. Senki nem sürgeti, hogy teremjen, növekedjen.

De csak a lustaságot engedi meg, nem a semmittevést. Ha nem nyújtjuk ki a kezünk, a bogyó nem lesz a miénk. Ha nem gondozzuk a füvet, végül hiába heverednénk rá. Ha nem vitatjuk meg a hangyákkal a terület megosztását, akkor legközelebb mi húzzuk a rövidebbet (főleg én, mert engem mindig összecsípnek). Ha levéltetvek inváziója fenyeget, nincs helye az időhúzásnak. A kert olyan, mintha Marquez lenne a kedvenc írója - szüntelen hintázik a mindent elborító béke és a kegyetlen, hirtelen rombolás között. A kert és a benne lustán eltöltött idő - mágikus realizmus.

A lustálkodásnak megfizethető ára van. És kimondható értéke is. A lustálkodás színtiszta élvezet, az izmok lazulása, idő, amit önmagunkkal vagy egymással tölthetünk. Valahol olvastam, hogy az elfecsérelt idő, amit élvezel, valójában nem elfecsérelt idő. A lustálkodás éppen ilyen.

És nem csak a kertben ilyen. Ilyen a barátságokban, a munkában, a bármilyen tett helyett a nem-tevést választó pillanatokban. Mert a lustaság választás kérdése. Ha jól döntesz, épít, táplál - ha rosszul, rombol. Ha nem mondod ki a szükséges szavakat, az rombol. Ha jólesően hallgatsz, mert meghallod, melyik pillanatban lehet helye a csendnek, az épít.

Válassz jól.

(Virágpormaszatos rózsabogár pihen a pünkösdi rózsa öblében. Fotó: HáHá)

komment
Címkék: tolerancia magán

A bejegyzés trackback címe:

https://macskako.blog.hu/api/trackback/id/tr853200783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.