Macska, kő

Hetek, közök, napok és őszinte semmiségek

Amíg még megtehetem

2011. szeptember 24. 00:33 - Hűvös Ágnes

Azt gondolhatod, morbid, amit most leírok. Pedig éppen ellenkezőleg - csak annyira profán, amennyire profán a takarító munkája, aki tisztítószeres kendővel sikálja a feszületen függő Krisztust húsvétra, vagy aki dudorászva mossa fel a zsinagóga lépcsőit jom kippur előtt. Ezt a munkát még el kell végezni, mielőtt elérkezne az a nap.

Én most rendet és tisztaságot akarok. Ehhez pedig ki kell takarítanom a szívemből a haragot.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy még gyerek lehetek. Gyerek, aki bízhat a szülei halhatatlanságában egy darabig. Egészen addig a napig, amíg élnek. És amíg élnek, addig haragudhatok is rájuk. Szeretném a legszebb pillanatokat megőrizni. A rossz is megmarad, de csak akkor szedném elő, ha már csak mélabús csodálkozással tudom  mondani: nézd, ezért dühös voltam apámra és anyámra.

Éppen ezért most megengedem magamnak a haragot. Igen, haragszom a szüleimre.

Haragszom rájuk, mert rám hagyták a gyökerek megkeresésének keserves munkáját. Épp csak annyi iránymutatást adtak, hogy sejthessem, ki is lehetnék, ha egy hagyományokkal jobban körülbástyázott, őszintébb közösségbe növök bele. Most vívódhatok vegyes kultúrámmal, vállalható és vállalhatatlan között félúton, egy még nehezebben továbbadható káoszban, ahol félvér gyerekem alig-alig talál majd kapaszkodót.

Haragszom rájuk, mert haragvó és robbanékony lettem. Kiskamaszkorom legnagyobb rémületei azok voltak, amikor anyám és apám veszekedéseit hallgattam. Ma már tudom, hogy ezek a nagyhangú viták inkább szóltak feszültségoldásról. Én is ilyen lettem. Kiabálós. Robbanékony. Türelmetlen. És néha felteszem magamnak a kérdést, vajon a fiam is éppúgy fog-e rám haragudni... mert az ő arcán viszontlátom annak a régi félelemnek a fényeit.

Haragszom apámra, mert minden csodálatos szeretete ellenére csak ritkán érzem magamhoz olyan közel, mint szeretném. Annyi mindent elmondanék neki, de csak kevés pillanat van, amikor ezt megtehetem. Haragszom anyámra, mert túl közel van - előtte eltitkolni bármit hihetetlen kihívás a mai napig. Pedig kevés pillanat van mostanában, amikor egyáltalán elmondhatok neki dolgokat.

Haragszom anyámra és apámra azért, hogy kamaszkorom végén nem löktek rajtam elég nagyot, nem vitt a lendület valami egyértelmű pálya irányába, és bár nem látszik, nagyon megküzdöttem, mire megtaláltam a nekem leginkább tetsző utat. Ha elég nagyot löknek, talán sikeres kutató lennék Franciaországban vagy jólétben megőszülő HR-es Nagy-Britanniában. Most meg tévelygő vagyok, akinek saját út kell, saját ház, saját eszmények és saját harcok.

Haragszom rájuk sok mindenért.

És ha majd egyszer már ezt nem mondhatom el nekik, akkor elmondom majd neked, mi mindent köszönhetek a szüleimnek. Nekik köszönhetem kozmopolita szabadságomat, nagy érzelmeimet, a szeretet legmélyebb pillanatait, a saját út ezernyi lehetőségét, és azt is, hogy olyan őszinte a kapcsolatom velük, hogy nyíltan kimondhatom haragom és örömöm.

Szeretnék sokáig haragudni rájuk.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://macskako.blog.hu/api/trackback/id/tr653247491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.