Macska, kő

Hetek, közök, napok és őszinte semmiségek

Kockásinges gyerekek

2016. február 27. 12:34 - Hűvös Ágnes

young-691106_1280.jpg

Azt mondja egy ismerősöm, hogy nem viszi tüntetni a gyerekét, mert gyereket nem keverünk a politikába. Azt mondja egy másik ismerősöm, hogy elviszi tüntetni a gyerekét, mert szülőként így adhat nyomatékot az ügynek, mert a gyerek érdekeiről, jövőjéről van szó.

Mindkettőnek igazat adok. Hogy is van ez?

A gyerek arca az övé. És ha az arca az övé,  akkor bizony ő dönt arról is, hogy milyen ügyek mellett jelenjen meg. De mi van akkor, ha még nem képes dönteni?

Ha azt mondom, hogy valaki megszégyeníti a gyerekeit nyilvánosan, biztosan te is felháborodsz. De gondolj bele, hányan teszik ezt úgy, hogy észre se veszik - lehet, hogy veled is megtörtént, csak éppen nem kötötted össze az eseményeket. Lehet, hogy te voltál áldozata, lehet, hogy te voltál az elkövető. Mondok példákat, érteni fogod.

Pistike cuki. Pistike bájosan olvassa a babakönyvet, szívmelengetően pottyan a popsijára, és azt a videót is bizony posztolják, amikor kíváncsian belepacsmagolja a kicsi mancsát a friss termésbe, amit a biliben talál. Az internet népe örül,  a hormonálisan elszállt szülő pedig különösen boldog, hogy ennyien örülnek vele, amikor csemetéje csintalan/bájos/vicces. Aztán eltelik pár év, és Pistike 12 éves lesz. Kiskamasz hatalmas egóval, pont akkorával, amekkora a kiskamaszoknak dukál. Önállósodik, keményen építgeti mindazt, amiből István, a felnőtt lesz. És azzal szembesül, hogy a felnőttek, akiknek a megbecsülésére vágyik - akikhez érzelmileg viszonyul, és akiknek a pozícióját kell majd átvennie nem is olyan sokára -, legemlítésre méltóbb tettének a cuki biliben turkálós jelenetet tartják, erre őt emlékeztetik, képpel, filmmel, szavakkal. Megszégyenül, színtisztán szerető szüleinek köszönhetően. Ha most kérdezné a mamája, biztosan azt mondaná, ne tedd ki a Facebookra azt a bizonyos videót, mert ciki. Ciki a barátai előtt, ciki a szülei barátai előtt is.

Bridget Jones, a könyvbeli harmincas szingli minden alkalommal kínosan érzi magát, amikor hatvanas szülei egy-egy baráti összejövetelen azt emlegetik, hogy meztelenül pancsolt egy másik, azóta sztárügyvéddé avanzsált kisgyerekkel. Ez persze szélsőséges, hiszen felnőttként szembenézünk a gyerekkorunkkal - és sok esetben egy vállrándítással elintézzük. De kamaszként még nem tudunk eléggé hátralépni, nincs meg az érzelmi távolság. És bizony arccal, névvel szereplünk olyan történetekben, amiket nem biztos, hogy szeretnénk érett korunkban is felvállalni.

Azaz jogunk lenne gyerekként is dönteni, tudunk-e azonosulni azzal a képpel, ami nyilvánossá válik rólunk.

Csakhogy gyerekként még nem tudunk dönteni. Döntéseinket elsősorban a kérdést feltevő felnőtt iránt érzett szeretetünk vagy éppen haragunk befolyásolja, hiszen nincs rálátásunk a világra, nem tudunk összefüggéseket vagy  - a számunkra beláthatatlan jövőbe vesző - következményeket fontolgatni. Ahhoz, hogy képesek legyünk dönteni, három dolog kell: érzelmi intelligencia, perspektíva és ismeretek. Azaz távolság, idő és tapasztalat.

Vannak kultúrák,  ahol a felnőtt férfiak közössége12 éves korban - nem véletlenül a kamaszkor kezdetén - fogadja be a kamaszt. Képes dolgozni, szükség esetén eltartani a családját, és kezd képessé válni arra, hogy érett döntéseket hozzon. Kezd, de még nem képes. Az elv egyszerű: teher alatt nő a pálma. A befogadás és az azt követő évek még a felnőtté válás része - már felelős, de még tanulja mindezt. Más kultúrák 18 vagy akár 21 éves korra teszik ezt a pillanatot. Azt mondják, nincs szükség arra a kockázatra, amit egy kamasz döntései jelentenek - kimondják, hogy addig nem lehet önálló,  amíg kamasz. A korai kockázatvállalás kényszere ősibb, a kitolt felnőtté válás feltételezi, hogy a szülők mellette állnak még jó pár évig.

A kockás ing itt jön vissza a képbe. Nem az a kérdés, hogy a gyereked most egyetért-e veled. Hanem az, hogy mikor fogod neki egyáltalán feltenni a kérdést - sőt, még inkább az, hogy mikor fogod felelős döntésnek tekinteni a válaszát. Mikor kérdezed meg tőle,  hogy egyetért-e egy tüntetés céljaival, akarja-e arcát és nevét adni ehhez? Mikor tekinted őt érettnek ebben a kérdésben? Egyet fog-e érteni veled akkor, amikor már felelősen megteheti?

Én úgy gondolom, hogy ez egyéni kérdés. Mélyen hiszem, hogy minden család magánügye, mikor érett meg a gyerek arra, hogy dönteni tudjon, mit vállal és mit nem önmagáról. A gyerek arca az övé. Az övé onnantól, amikor megszületik, azaz már csecsemőkori képeit is csak megfontoltan használd - ne tégy olyasmit, amivel nagyobb korában nem értene egyet. És ha olyan súlyos kérdést akarsz feltenni, amibe már politika is vegyül, hát várd ki türelemmel, amikor már te magad el tudod fogadni a válaszát, mert ebben már (közel) egyenrangúnak tekinted.

Nem kell vele egyetértened. Tiszteletben kell tartanod. Hidd el, ez sokkal nehezebb.

Ha pedig már képes vagy erre, akkor szerintem itt folytasd az olvasást: http://wmn.hu/2016/02/26/igy-beszelj-a-gyerekeddel-a-kockas-ingrol-es-a-hetfoi-tiltakozasrol-gyakorlati-tanacsok/ 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://macskako.blog.hu/api/trackback/id/tr608423362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.