Macska, kő

Hetek, közök, napok és őszinte semmiségek

Látható, láthatatlan, véges, végtelen

2018. augusztus 19. 11:13 - Hűvös Ágnes

e6bc1d93de592e0592cd9a4178346b87.jpg

Nézd meg ezt a képet - se eleje, se vége, éretlen, vázlatos. Klimt firkálta 1908-ban, amikor egy igen nagy, közel 4 négyzetméteres alkotásához készített tanulmányokat. Ránézek, és nem értem. 

Mi az ott, a fickó hátán? A haja, a ruhája? Vagy csak véletlen vonalak? És az a csálé karfiolfül? Ezt az embert tartották nagy művésznek? Aztán megnézem a kész, hatalmas, részletgazdag képet... És meglátom benne ezt a férfialakot is. Lehajtott fejjel ül a kép közepén, napbarnítottan, erősen. Egy öregasszony támaszkodik rá, karjába egy fiatal nő kapaszkodik. Hiába láttam a vázlatot, semmit nem mond a készről. Még a kérdéseim, amiket felvetettem, se visznek közelebb ahhoz, amit végül megpillantok. A füle, a háta, érdektelen részletek.

Az elmúlt hét nagyját egy református ifjúsági fesztiválon töltöttem. Még egyszer: egy református ifjúsági fesztiválon. Akik engem ismernek, értik, mi ebben a tripla furcsaság. Fesztivál, ahol riasztóan sok ember van, ifjúsági, amit - kiöregedve - tíz éve elhagytam, református, amihez az örök vallási-kulturális kíváncsiságomon túl nincs közöm. Mégis, életem nagy élményei közé tartozik ez a 4 nap, ebből is néhány pillanat, néhány beszélgetés. Jelek, ajándékok. Meghívott előadóként csöppentem oda, a közönség-közösség küszöbről betekintgető részeként voltam jelen, hálás vendégként mondtam búcsút.

Nem a fesztiválról akarok neked mesélni, bár az is megérne egy mesét. Inkább mesélek neked arról, hogy egyetlen beszélgetés egyetlen félmondatából mi virágzott ki bennem. Beszélgettünk, sör mellett, egy parkban. És azt mondta nekem bölcs, vívódó beszélgetőtársam, hogy aki jót tesz, abban Isten munkál, akármilyen hittel, gyökerekkel teszi is azt. Jó érzés volt ezt hallani. Valaki, aki mély hite fészkéből tekint kifelé, maga felé húzza, befogadja oda a világot. Azt mondja, mindegy, hogy mit hiszel, milyen értékrend szerint méricskéled magadat (vagy mások téged), azért ő látja benned azt az Istent, aki őt a tenyerén tartja.

"Benned is Isten munkál."

Továbbgondoltam. Mi van, ha rosszat teszek? Mi van, ha velem tesznek rosszat? Egyáltalán, honnan tudom, hogy az rossz vagy jó? És ha én azt gondolom, hogy ez rossz, te meg azt, hogy jó (a pofontól az abortuszig ezer dolog, amit vitatunk így), egyáltalán hogyan beszélhetünk erről? Mi jogon mondja ez az ember, hogy az ő Istene bennem is ott van? Mi jogon mondom én, hogy az én Istenem és az övé egy és oszthatatlan? Mi jogon érzem egésznek a jóság, gonoszság köreit?

Első körben arra jutottam, hogy az etika - emberi alkotás. Megjelennek a hominidák 6-7 millió évvel ezelőtt, elkezdenek vitatkozni jóról és rosszról, és abba se hagyják többé. Toumaï, Lucy és társaik elkezdik felvetni a kérdéseket, és mi még mindig nem tudjuk sokszor, mi a válasz. Az egyetlen, amit biztosan tudunk - gondoltam én -, hogy hominidák ülnek a tűz körül, és bárhová szóródjanak is szét később, Vietnamtól Nepálon át Párizsig vagy Nagyenyedig, azért csak emberek. Egyszerű, megnyugtató válasz volt. Van valami, ami emberként összeköt minket, ami a jót és a rosszat egy csillagrendszerbe rendezi, megközelíthetővé teszi. Pár millió évnyi közös munkával a génjeinkbe építettünk valamit, ami aztán vezérel minket.

"Mi építettük, építjük."

Aztán továbbgondoltam. Frans de Waal etológus kísérlete jutott eszembe, ahol azt bizonyítja, hogy a kapucinus majmoknak is van igazságérzete (konkrétan egyenlő munkáért egyenlő bért követel a sértett majmóca). Eszembe jutott a cikk, amit egy gyászoló elefántcsordáról olvastam, de az is, ahol egy kardszárnyú delfin búcsúzott elpusztult kölykétől 17 napon át. Eszembe jutott egy videó, amin a kutya elveszi a kislabdát egy csecsemőtől, majd látva a gyerek elkeseredését, odahordja neki az összes játékot, amit csak talál.

Miért gondolkodik a kapucinus majom azon, hogy a másik majom mit kapott? Miért bűvöli el az elefántcsordát a halál - az élet egyetlen olyan mozzanata, amiben semmi meglepő nincs, ami biztosabban bekövetkezik, mint maga a születés? Miért gondolja a kutya, hogy a nála gyengébbet meg kell vigasztalnia? Hol ér össze ez a csillagrendszer az én hominida rendszereimmel? Minden bizonnyal ősibb rendszer ez, mint a mi tűz melletti morgásaink, beszélgetéseink.

"Ősibb, mint az ember."

Azt hittem egy pillanatig, hogy jó nyomon vagyok. De még egy kőbe akadt a lábam, ahogy tovább akartam lépni. Ha a kardszárnyú delfin 17 napig nem engedi el halott kölykét, egyszercsak miért teszi meg mégis? Dávid király, mikor győztesen vonul, amikor bárkit megbüntethetne vagy megjutalmazhatna, egyszercsak miért mondja, hogy Isten a bíró, miért engedi ki a kezéből a hatalmat? Miért bocsátunk meg, ha egyszer azt hisszük, tudjuk, mi jó és mi rossz, és azt is tudni véljük, mi a büntetés és a jutalom? Miért mondom inkább a fiamnak, hogy gondolkodjon, ahelyett, hogy büntetném? Miért nem kap jutalmat minden alkalommal, amikor jót tesz - de miért ünnepeljük meg mégis közösen a jó dolgokat? Miért bízunk abban, hogy belül megdolgozik rosszal is, jóval is, és magában találja meg büntetését és jutalmát?

"Ha elengedem, akkor is működik."

Azt mondja nekem valaki, hogy nem hisz Istenben. Nélküle is tudja, mi jó és mi rossz. Azt is mondja, hogy a tudományt és a hitet nem tudja összeegyeztetni. A tudomány kész válaszokat ad, ez neki elég.

Azt mondja nekem az asztal túloldalán valaki más, hogy hisz Istenben. De tudom, hogy ő sokkal többet vívódik, mint hitetlen barátom. Sokkal többet kutat, sokkal mélyebb megértésre törekszik.

Én meg azt mondom, túl kicsi vagyok még ahhoz, hogy átlássam, mi a név, mi az alak a jó és rossz mögött. Mintha Gustav Klimt Halál és Élet-ét akarnám bottal a tengerparti homokba felrajzolni. Mire néhány négyzetcentimétere hasonlítani kezdene (hiszen se színei, se vonásainak finomsága nem jelenhet meg, anyag és eszköz erre alkalmatlan), addigra elmossa egy hullám, amit korábban rajzoltam. Nem lesz látható, nem kap körvonalat. Él bennem, de még abban se értenénk egyet, hova húzzam a vonalakat, hogy hasonlatosabb legyen az eredetihez.

Ülünk a tűz mellett, elmorogjuk a kérdéseinket. Élünk együtt, egymással, egymás mellett. Ítélkezünk. Te jót tettél ma velem vagy rosszat, megkaptad-e méltó jutalmad vagy büntetésed. Vitatjuk. Ki mondja meg, hogy jó volt-e ez? Eleget gondolkodtál-e rajta? Bottal, homokba húzzuk a vonalakat. De mindannyian, mindannyian megtesszük ezt onnantól, hogy öntudatra ébredünk. Isten munkál bennünk, bárhogy is rajzoljuk körül - és a rajzaink nemcsak Istenhez, hanem egymáshoz is közelebb visznek. Rajzolni kell. Pedig soha nem lesz két egyforma kép. Soha nem lesz két egyforma tűz melletti beszélgetés. És bármit is adj át másoknak, ők máshogy viszik azt tovább. Vajon emberről emberre, lényről lényre más ez az Isten? Más neve, más arca mássá teszi? Vagy az, hogy tudunk róla beszélni hiteken átívelő, fajokon túlnyúló módon, az egységét és azonosságát bizonyítja?

"Tényleg ennyi kérdés kell?"

A kérdés az, ami munkál.

Vajon felidézni próbálunk valamit, amit már láttunk, vagy megalkotni valamit apró részekből, amit összehordunk?

Azt mondja Sunil Singh matematikus, hogy az élet szépsége abban rejlik, hogy túl sok kérdésünk van és túl kevés időnk. A fiam egyszer ráébredt (és engem is ráébresztett), hogy Istennek csak a létét lehet bizonyítani, a nemlétét nem. Keressük Istent, az Isten-bizonyítékot. A nagy Isten-sejtésben élünk, tűz körül morogva, bottal rajzolgatva. Ezért olyan mély és csodálatos a bölcs emberek hite, a kutatók hite, a vívódók hite. Ők tudják, hogy hatalmas ez a kép, amit átlátni próbálunk. És hiszik, hogy együtt egyszer sikerül. Együtt Toumaï-jal, együtt a kardszárnyúval, együtt a gyermekeink gyermekeivel. Együtt mindenkivel, akiben munkál a kérdés, a szépség, a körberajzolhatatlan.

Az élet csodálatos, megrázóan szép. Túl sok kérdésem van, és az én időm biztosan túl kevés. De a mi időnk végtelen.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://macskako.blog.hu/api/trackback/id/tr3214189349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.